Imasuli

Vonaton ülök, sürgős dolgom nincs, de van nálam elég munka, körmömre ég. Kisebb baleset érte a kislányomat, nagyon fájt neki. Csak most megyek hazafelé, még nem találkoztam vele. Fáj.

A fájdalom lelki: s az éjszaka fásultabbá tette. Nem reggeliztem, van nálam elemózsia, de nincs kedvem hozzá. Nem baj, hamvazó szerda van. Inni sincs kedvem, dolgozni se. A lélek nem kéri a test szolgáltatásait, s nem is szolgáltat. Egyszerűen lenni szeretne.

Mire akarsz ezzel tanítani Uram? Meg kell értenem, vagy elég, ha hiszem, hogy Te jó vagy és ez is a javunkra szolgál. Javunkra, a te isteni tervedben. De ha hiszem is, valahogy meg kell értenem. Nem tudattalan atomnak teremtettél, nem ösztön vezérelte állatnak: eszet adtál nekem, néha már azt hiszem, egész sokat értek a világból.

Jób is azt hitte. Meg azt is, hogy mivel ő istenfélően jó, az Atya nem szúr ki vele. Hitte szilárdan, még akkor is, amikor elvesztette hétezer juhát, háromezer tevéjét, ötszáz igabarmát és ötszáz szamarát. Azaz az összeset. Aztán minden szolgáját, kivéve a hírmondókat. Hitte szilárdan még akkor is, amikor elvesztette hét fiát és három lányát. Azaz az összeset. Aztán fekélyt kapott, elhagyta felesége, elárulták barátai. Nem bírta tovább, tudni akarta, miért. Mi tudjuk, az ördög kezébe adta Isten, próbatételül. De biztosan nem mindig ez az ok.

Pio atyához ment egy vak, gyógyítsa meg. "Megtehetem, de elkárhozol. Vagy vak maradsz, de üdvözülsz." Bármit választ, fájdalom. Miért nem üdvözülhet gyógyultan? Te tudod, Istenem.

Nekem csak egy távoli barátom halt meg egy hónapja, de 32 éves volt és jó ember. Tetszett neki a sógornőm, a fiamat fafaragásra tanította, én pedig őt az egyetemen. A szülei szegények. Miért?

Nekem csak egy ujjpercét vesztette el ma a kislányom, de fáj. A feleségem mindkétszer csodát kért tőled. Elsőre nem kaptunk, a Lázár történet nem ismétlődött. Az ujjat visszavarrták, de az orvos szerint kicsi az esély, hogy befogadja a szervezet. Szerintem nagy. Nem tudjuk majd, csoda-e vagy csak szerencse.

De kell tudnunk? Van különbség? Nem csoda-e, hogy élünk egyáltalán? Hogy szüleinket nem vitte el az ÁVÓ, nem vetéltek el, hogy annyiszor nem ütött el az autó, s az atombombát sem dobták még le. Érthetetlenül állandó a levegő oxigéntartalma időtlen-idők óta. Lenne csak százalékponttal magasabb, s minden olthatatlan tűzzel égne. Lenne csak szemernyivel alacsonyabb, s megfulladnánk. De irracionálisan állandó.

Add Uram, hogy megértsem, de ha nem érthetem, hogy higgyem, jól van így. Dicsérjelek minduntalan!